Igen-igen, éppen ma két éve, hogy beindult a Lakatos Család. Én azt az időpontot számítom az évfordulónak amikor a Férjemet, és a Lányomat láttam eltűnni a reptér azon folyosóján ahova Mi már nem mehettünk. Egy érzésre emlékszem, hogy végre csinálunk valami felejthetetlent, olyat amit az ember az unokáinak mesél, olyat amit nem sokan tesznek meg. Boldog voltam, pedig így visszanézve nagyon nagy kockázatot vállaltunk, tulajdonképpen fogalmunk nem volt, hogy mit is csinálunk. De....., és számomra ez a lényeg, semmit nem csinálnék másképpen!!! Semmit sem, mert ami ezek után jött, attól többek, tapasztaltabbak, okosabbak, türelmesebbek, kiegyensúlyozottabbak, összetartóbbak lettünk. Otthon sem volt baj Velünk mint CSALÁDDAL, de itt sok mindent megismertünk egymásból, ami szerintem otthon kimaradt volna. Például Én rettegek attól, hogy a Gyerekeim úgy nőnek fel, úgy mennek el a szülői házból, hogy nem ismerem meg Őket. Engem nem ismernek a Szüleim... Nem tudom, hogy vágynak-e rá, mert soha nem mondták, sőt, inkább azt hangsúlyozták, hogy "mi ismerünk igazán, hiszen a gyerekünk vagy, mi csináltunk" Na ez hülye hozzá állás :) Én tudni akarom, hogy milyenek a gyerekeim, szeretni és elfogadni Őket úgy ahogy vannak .....azért, hogy VANNAK. És ezt kimutatni, mondani, hogy tudják!!! Összekovácsolt Bennünket ez a két év. Bármi is jött megbirkóztunk vele, és most már úgy érzem, hogy akármire képes lennék, de tényleg bármire. Nincs akadály, nincsenek korlátok....csak az akarat van, és a pozitív életszemlélet!!!
KÖSZÖNÖM, HOGY VAGYTOK NEKEM....ÉLETEM, KORI, ESZTI!!!!!
Szia!
VálaszTörlésKaptál egy kreatív blogger díjat, remélem elfogadod! A blogomban átveheted :-))