2010. szeptember 30., csütörtök

Éppen ma......


Igen-igen, éppen ma két éve, hogy beindult a Lakatos Család. Én azt az időpontot számítom az évfordulónak amikor a Férjemet, és a Lányomat láttam eltűnni a reptér azon folyosóján ahova Mi már nem mehettünk. Egy érzésre emlékszem, hogy végre csinálunk valami felejthetetlent, olyat amit az ember az unokáinak mesél, olyat amit nem sokan tesznek meg. Boldog voltam, pedig így visszanézve nagyon nagy kockázatot vállaltunk, tulajdonképpen fogalmunk nem volt, hogy mit is csinálunk. De....., és számomra ez a lényeg, semmit nem csinálnék másképpen!!! Semmit sem, mert ami ezek után jött, attól többek, tapasztaltabbak, okosabbak, türelmesebbek, kiegyensúlyozottabbak, összetartóbbak lettünk. Otthon sem volt baj Velünk mint CSALÁDDAL, de itt sok mindent megismertünk egymásból, ami szerintem otthon kimaradt volna. Például Én rettegek attól, hogy a Gyerekeim úgy nőnek fel, úgy mennek el a szülői házból, hogy nem ismerem meg Őket. Engem nem ismernek a Szüleim... Nem tudom, hogy vágynak-e rá, mert soha nem mondták, sőt, inkább azt hangsúlyozták, hogy "mi ismerünk igazán, hiszen a gyerekünk vagy, mi csináltunk" Na ez hülye hozzá állás :) Én tudni akarom, hogy milyenek a gyerekeim, szeretni és elfogadni Őket úgy ahogy vannak .....azért, hogy VANNAK. És ezt kimutatni, mondani, hogy tudják!!! Összekovácsolt Bennünket ez a két év. Bármi is jött megbirkóztunk vele, és most már úgy érzem, hogy akármire képes lennék, de tényleg bármire. Nincs akadály, nincsenek korlátok....csak az akarat van, és a pozitív életszemlélet!!!
KÖSZÖNÖM, HOGY VAGYTOK NEKEM....ÉLETEM, KORI, ESZTI!!!!!

2010. szeptember 27., hétfő

Itt a TAVASZ


Ehhez próbáltam valami jó színt találni...remélem sikerült.
Minden virágba borult, sőt a nagy kedvencem a magnólia már le is virágzott nagyjából.
Imádom azt az időszakot, akkor is ha sok az eső, mert azt is szeretem. Tulajdonképpen szeretem a hideget, a meleget, a szelet, az esőt, a havat, a napsütést, a szivárványt, és mindent ami a természettel kapcsolatos. Sőt!!! ÉLNI szeretek.......ha jobban bele gondolok :)
Biztosan a tavasz teszi, igaz vannak ilyen föld felett lebegős időszakaim, egyre gyakrabban. Magam generálom ezeket, mert nagyon jó ebben az állapotban lenni.....szeretem az életemben jól érezni magam :))))
Tegnap voltunk egy kicsit kirándulni, nem messze, innen 15 km-re egy közeli parton. Igazából semmi különöset nem csináltunk, reptettük egy kicsit a sárkányt, hallgattuk a hullámokat, szépen sütött a nap, beszélgettünk, sokat nevettünk.
Nincs is mit ehhez hozzátenni...... :))))

Jesszusom.................lehet, hogy SZERELMES vagyok már megint????!!!!!! :)

2010. szeptember 20., hétfő

Hoppá 2 :)


Pénteken megkaptuk az ITA csomagot. Későbbre vártuk, hiszen hétfőn láttam az Immigration oldalán, hogy az előzetes vizsgálaton átjutottunk, és majd küldik.Ebben mindenféle szépséges dolog van, amire majd szükségünk lesz a PR megszerzéséhez.
Kaptunk egy szép levelet, hogy mi van a csomagban, és miket kell beszerezni...., kaptunk még egy levelet, hogy Október 1.-től felemelik a GST-t így 12,5%-ról 15%-ra, tehát mindenféle eljárási összeg is emelkedni fog!!!
Kinyomtatva elküldték az online beadott EOI-t, és ahol kiegészítés kell, vagy valamilyen papírra van szükségük ott megjegyzés is van írva. Kaptunk 4 csomag orvosi brossurát, amit majd a doktornak kell kitölteni, mi pedig fizetünk mint a katonatiszt. Van még mindenféle kitöltési útmutató meg egyéb papírok.
Tehát most ezerrel neki lódulunk, és beszerezzük amit kérnek és a lehető leghamarabb vissza is küldjük a csomagot. Férfi az ügyintézőnk, nem tudom, hogy ez jó-e vagy nem. Azt tudom, hogy amikor az NZQA-nál intézkedtünk ott nagyon flottul, és normálisan mentek a dolgok, és szintén férfi volt az ügyintézőnk :))))))

2010. szeptember 9., csütörtök

Hoppá


Tegnap reggel küldtük el online az EOI-t az Immigration honlapján....ma reggel csak kíváncsiságból belekukkantottam, hogyan állunk. Már ki is húztak minket.... :) FŐ A VIDÁMSÁG, mondotta egy nagyon kedves barátom :)
Ellenőrzik majd, hogy jogosultak vagyunk-e a kérelem beadására. Gondolom ezek olyan általános ellenőrzések, esetleg azt ellenőrzik, hogy amit beírtunk tényleg annyi pontot is ér mit amennyit mi gondoltunk.
Aztán várjuk a szeretet csomagot, amit majd mindenféle bizonyítékkal, orvosi papírokkal, erkölcsi bizikkel, és sok egyébbel együtt vissza kell küldeni adott időn belül.
Ezután várunk, Ők majd kutakodnak, nyomoznak, telefonálnak....
Még nem szaladok ennyire előre, egyenlőre örülünk, hogy idáig is eljutottunk!!!!!

2010. szeptember 7., kedd

Az óceánnál







Különösebb komment nélkül bepakolok pár képet amit szombaton csináltunk a Waihi Beach-en.
Nem kimondottan a kedvenc partom, mert állandóan fúj a szél, semmi árnyék, igaz most ez nem is kellett volna:)
Azért nagyon jó volt ott lenni a nagy víz partján, imádom :)))))

Megvaaaaan :)

Ez még egyenlőre egy lépcsőfok, de nagyot kellett lépni :)
Tegnap megkaptuk a Férjem alias Győző mesterlevelének itteni honosíttatásáról az értesítést....vagyis elfogadták Őt mint a szakmájának a mesterét!
Kicsit bonyesz tudom, de azért nem volt ördöngösség, és nem volt szívatás, pedig ez ügyben veszedelmes vélemények láttak már napvilágot.
Nagyjából vázolom a lebonyolítást. Ja, és hogy ez miért is kellett???? Mert így kapunk jó sok plusz pontot a PR beadásakor!
Tehát első körben ki kell tölteni az NZQA honlapján a megfelelő online beadványt aminek a lezárásával együtt jó kis összeget ott kell hagyni, persze szintén online. Ez durván $800.
Aztán jelentkezik az ügyintéző e-mail-ben, hogy megkapta, köszöni, Ő lesz az ügyintéző, és még kell neki ez meg az. Beszereztük ezt meg azt, és szintén elküldtük neki. Ezután megint e-mail, hogy köszöni szépen, de még kell papír. Tulajdonképpen a beküldött igazolások igazolása. Bürokrácia, nem kell felkapni a vizet, hanem a lehetőségeinkhez mérten mindent be kell szerezni amit csak kérnek. Na innen kicsit bonyolódott a dolog, de mivel éppen kapóra jött, hogy otthon voltunk látogatóba, sikeresen beszereztük a beszerezhetetlennek tűnő papírokat :)
Siker!!!
Elküldtük, persze mindent fordíttatva, és hitelesíttetve!!!
Aztán két nap csend volt, kérdeztük, hogy ugyi odaért? Válasz gyors volt, persze, minden rendben, és a lehető leggyorsabban a seggére ver az ügynek.
Közben nézegettem az NZQA honlapján, hogy hol is tartunk, és komolyan mondom 2 nap alatt mindent lezavart az ember, és a zárás napján fel is adták az igazolást. MEGKAPTUK tegnap!!!
Nagyjából 4 hónap volt, persze közben az ügyintéző is elment szabira, és Mi is voltunk 1 hónapot.
Azt hiszem ha jobban igyekszünk a papírok összeszedésével legalább egy hónapot lehetett volna spórolni az időn.
Nagyon nagy az öröm, mert végre bele vághatunk a PR ügyintézésbe, ami nagy falat lesz :)
Majd erről is írok természetesen, igaz ez a blog nem kimondottan ilyen dolgok miatt született, de ha már történik valami érdekes és tanulságos, azért ezeket megosztom a szeretett nagyközönségemmel :))))))